POLAR Kaptárkövek Trail 30k

A verseny időpontja: 2017. május 21. vasárnap
Rajt és cél: Az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok Borterasza és Borkempingje – Eger (nyitva: 22 óráig).
Térkép

RAJTIDŐPONTOK:
POLAR Kaptárkövek Trail 30 9:30

________________________________________

Útvonal: A verseny útvonala az Egererdő Zrt területén, kijelölt turista útvonalon halad. Az útvonalakat szükség szerint a szervezők jelölik. A kijelölt útvonalról letérni tilos.

TÁVOK ÉS SZINTEMELKEDÉS
30: 28,5 km / 900m+

2017_trail-30

________________________________________

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

1. A versenyzőnek tisztában kell lennie a verseny sajátosságával, a választott táv hosszával, nehézségével és tökéletesen felkészültnek kell lennie rá.
2. Megfelelő hegyi jártassággal kell rendelkeznie.
3. Külső segítség nélkül kell kezelnie pszichés, mentális, izomzati, emésztési problémákat.
4. Tudatában kell lennie annak, hogy a fenti problémák megoldása nem a rendezők feladata.
5. A versenyen 14 éven aluli csak nagykorú kísérővel, végig együtt haladva vehet részt.
________________________________________

FÉLIG ÖNELLÁTÓ ESEMÉNY

Félig önellátó alatt azt értjük, hogy a résztvevő két frissítőpont közt haladva, alkalmazkodva az adott helyzethez, a problémáit önmaga oldja meg.
Ehhez a következőket kell betartania minden futónak:
• A verseny kezdetétől a végéig magánál kell tartania a kötelező felszerelését (lásd felszerelések). A pályabírók a verseny ideje alatt bármikor ellenőrizhetik azt.
• Az a futó, aki az ellenőrzést akadályozza vagy megtagadja, azonnal kizárásra kerül.
• A frissítőpontot elhagyva a futónak biztosnak kell lennie abban, hogy a nála lévő élelmiszer és folyadék a következő frissítőpontig elegendő.
• Személyes asszisztenciát a futók kizárólag a frissítőpontokon vehetnek igénybe.
• Versenyen kívüli személy nem kísérheti a futót.
________________________________________

KÖTELEZŐ FELSZERELÉS

A POLAR Kaptárkövek Trail résztvevőinek kötelező felszerelést írunk elő. A kötelező felszerelések listája a minimum, amelyet minden futónak magával kell vinnie a versenyen, a kötelező listán túl a személyes igényeknek megfelelően kell minden futónak kiegészítenie a felszerelését.
A kötelező felszerelés meglétét a dobogósoknál automatikusan, a célba érkezést követően (is) ellenőrizzük!
Kötelező felszerelés:
• Mobiltelefon bekapcsolt állapotban.
• Fényképes igazolvány.
• Minimum fél literes víztartály és pohár vagy minimum fél literes kulacs.
________________________________________

NEVEZÉS

A versenyre való nevezéssel a versenyző feltétel nélkül elfogadja a verseny szabályait és etikáját.
Nevezni kizárólag a http://kaptarkovektrails.polarhungary.hu oldalon keresztül lehet, 2016. december 1. 12:00-től 2017. május 10. 12:00-ig. Az esemény helyszínén nevezésre nincs mód. A nevezési díjat kizárólag banki átutalással lehet megfizetni. A postai befizetéseket adományként kezeljük.
A versenyszámok létszámlimitjei:
• 15: 100 fő
• 30: 150 fő

________________________________________

NEVEZÉSI DÍJ:

POLAR Kaptárkövek Trail 30k:

6.000.- Ft

________________________________________

NEVEZÉSI FELTÉTELEK

A versenyre történő nevezés az alábbiak szerint zajlik:
A http://kaptarkovektrails.polarhungary.hu/oldalon regisztrálj adataid pontos megadásával ÉS 5 napon belül (de legkésőbb 2017. május 10. 12:00-ig) a megadott számlaszámra utald át a nevezési díjat, így válik érvényessé a nevezésed. Ha a regisztráció utáni 4. napon nem érkezett be a nevezési díj, töröljük regisztrációdat.
A versenyre történő regisztráció kizárólag 2016. december 1. 12:00-től 2017. május 10. 12:00-ig lehetséges, a létszámlimit erejéig.
2017. május 10. 12:00 után azokat a regisztrációkat, amihez nem tartozik befizetés, töröljük.
A nevezési díjat a következő számlára kérjük átutalni:
Kaptárkő Egyesület
Korona Takarékszövetkezet 62800307-11021340

________________________________________

NEVEZÉS LEMONDÁSA

A nevezést kizárólag emailben (trail@kaptarko.hu) lehet lemondani 2017. május 10. 12:00 óráig. Ebben az esetben a nevezési díjat visszautaljuk, de levonunk belőle 1.000 Ft kezelési költséget. Nem fogadjuk el a lemondást telefonon, faxon, szóban, stb. 2017. május 10. 12:00 óra után nem lehet a nevezést sem lemondani, sem más személy részére átadni, sem más versenyre átirányítani.
________________________________________

NEVEZÉSI DÍJ TARTALMA
• Egyedi érem az összes táv teljesítőinek.
• Egyedi, névre szóló rajtszám.
• Itiner.
• Időmérés.
• Letölthető oklevél.
• Frissítés a verseny során és meleg étel a célban.
• Zuhanyzási lehetőség.
________________________________________

DÍJAZÁS
• Egyedi érem az összes táv teljesítőinek.
• Minden teljesítő letölthető formátumú oklevelet kap.
• Távonként az első 3 nő és férfi külön díjazást kap.
• A szintidőn túl beérkezők nem kapnak díjazást.
________________________________________

RAJTCSOMAG ÉS RAJTSZÁM
A rajtcsomag átvételkor fényképes igazolvánnyal kell igazolnod magad. E nélkül a rajtcsomagod nem tudod átvenni! A rajtszámot a verseny során végig jól láthatóan a mellkason vagy rajtszámtartó övvel, elöl kell viselni. A rajtszámot módosítani, a verseny nevét és a szponzorok logóit letakarni tilos.
Rajtcsomag felvétel:
POLAR Kaptárkövek Trail 30: 7:30 – 8:45 között a rajtnál.
POLAR Kaptárkövek Trail 15: 8:30 – 9:45 között a rajtnál.
Kizárólag rajtszámmal tudsz bejutni:
• Rajt- és célterületre.
• Frissítőpontokra.
• Poggyászmegőrzőhöz.
• Zuhanyzóhoz.
• Valamint meleg ételhez a célban.
________________________________________

IDŐMÉRÉS

• Az időmérés a tájfutó versenyeken használt SportIdent (dugókás) rendszerrel történik.
• Az időmérő dugóka letéti díja 5000 Ft, melyet átvételkor, a rajtban kell letétbe helyezni.
• Pontos összeget kérünk, 1 darab 5.000 Ft-os bankjegyet.
• A rajtban nem váltunk pénzt és semmilyen más értéktárgyat nem fogadunk el letétként.
• A letéti díjat a dugóka leadása után a célban kapják vissza a résztvevők.
• A dugóka megőrzése és visszajuttatása a versenyző felelőssége.
• A versenyen természetesen saját dugókával is el lehet indulni. Kérünk nevezéskor a megjegyzés rovatba írd be a dugókád számát!
________________________________________

FRISSÍTŐPONTOK ÉS ELSŐSEGÉLY
A frissítőpontokra kizárólag látható rajtszámmal léphetnek a futók. A frissítőpontokon vizet, izotóniás italt, kólát, sós és édes kekszeket, gumicukrot, olivabogyót, sajtot, gyömülcsöt és aszalt gyümölcsöt kínálunk.
15k : 7 km-nél
30k: 7 km-nél, 15 km-nél, 20 km-nél

A FRISSÍTŐPONTOKON EGYSZER HASZNÁLATOS POHÁR NEM LESZ. LEGYÉL ZÖLD, LEGYEN SAJÁT POHARAD!
________________________________________

ELSŐSEGÉLY PONTOK
A verseny időtartama alatt szakképzett elsősegélynyújtó áll készenlétben. A résztvevőknek azonban tudomásul kell venniük, hogy a terep jellege, adottságai miatt az elsősegélynyújtó kijutása egy esetleges sérülés helyszínére időigényes lehet. Minden résztvevőnek kötelessége kiemelten ügyelni saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítenie az esetleg balesetet szenvedett sporttársának.
________________________________________

ELLENŐRZŐPONTOK
Az útvonalon ellenőrzőpontokat működtetünk, melyeken rögzítjük a futók áthaladását. A szervezők fenntartják a jogot, hogy előre be nem jelentett helyeken is ellenőrizzék a futókat.
Limitidő:  30 km-es távon 5 óra
A szervezők fenntartják a jogot, hogy időjárási problémák és/vagy biztonsági okokból megállítsák a versenyt vagy módosítsák a limitidőket.
________________________________________

SZABÁLYOK ÉS TUDNIVALÓK
Pihenőhely és zuhanyzók
A szervezők pihenőhelyet és zuhanyzót működtetnek a célban.
Útvonaljelölés
A verseny útvonalát a verseny saját szalagjával és irányjelző tábláival jelöljük.
Büntetés és kizárás
A pályabírók hivatottak betartatni a verseny szabályait és eljárni a következők szerint:
• Az útvonal komoly levágása – 1 óra büntetés.
• Az útvonal rövid levágása – 15 perc büntetés.
• Hiányos kötelező felszerelés – Azonnali kizárás.
• Kötelező felszerelés ellenőrzésének akadályozása, megtagadása – Azonnali kizárás.
• Szemetelés – Azonnali kizárás.
• Tiszteletlen viselkedés (önkéntesekkel vagy futókkal szemben) – Azonnali és életre szóló kizárás az összes Kaptárkő Egyesület által rendezett rendezvényről.
• Csalás (járműhasználat, rajtszámcsere…) – Azonnali és életre szóló kizárás.
• Rajtszám letakarása – 15 perc büntetés.
• Rajtszám helytelen viselése – 15 perc büntetés.
• Ellenőrzőpont kihagyása – Azonnali kizárás.
• A verseny hivatalos személyzetének (orvos, pontfőnök, pályabíró, mentő) utasításának megtagadása – Azonnali kizárás.
• Limitidőn túli beérkezés – Azonnali kizárás.
• Segítségnyújtás elmulasztása – Azonnali kizárás.
A 15 perces és 1 órás büntetés az elrendelés után rögtön életbe lép, azaz a résztvevőnek meg kell állnia, a versenyt a büntetési idő lejártáig nem folytathatja.
A nem rögzített kihágásokban a pályabírók döntenek.
Óvás
Az óvást a versenyrendező felé írásban kell benyújtani 5.000 Ft kíséretében a célbaérés után 2 órán belül. Ez az összeg nem visszatérítendő, ha az óvás alaptalannak bizonyul.
Helyszínek és útvonal módosítása, a verseny törlése
A rendezők fenntartják a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsák az útvonalat, ellenőrzőpontok, frissítőpontok helyét, valamint szélsőséges időjárás miatt módosítsák a rajt idejét, helyét vagy töröljék a versenyt.
Állatok
Tilos a versenyen bármilyen állattal együtt indulni.
Hírlevél
A versenyre való nevezéssel a résztvevő feliratkozik a POLAR Kaptárkövek Trail hírlevelére.
Felelősség
Bármely a résztvevő felkészületlenségéből, hanyagságából, könnyelműségéből származó balesetekért, károkért a rendezők nem tartoznak felelősséggel.
Fotók, videók
A versenyre való nevezéssel a résztvevő elfogadja, hogy róla képek, videók készülhetnek a verseny során. Ezekkel a képekkel, videókkal a verseny rendezői rendelkeznek, azokat harmadik személy rendelkezésére bocsáthatják.